Oldalak

Nulladik részlet

Cézi visszatekintése...

Aranyszélben táncikáltak rakoncátlan hajtincseim. Oldalra fésült frufrum nevetve a szemembe hullott. Az, amit mindig is utáltam. És legszívesebben az első kezembe tévedő ollóval lenyisszantottam volna.
Anya véleménye persze merőben eltért az enyémtől. Mint úgy általában. Néha szentül hiszem, hogy egy láthatatlan erő születésemkor átkot olvasott rám. Talán a fülembe is mormolta a rongyosra koptatott szavakat, amiket nem rajtam tesztelt?
Mama sosem tudta elfogadni, hogy nem vagyok tökéletes. Szégyellte, hogy fogszabályzót ragasztanak keszekusza fogsoromra. Tombolt, mikor a kozmetikus fél milliméterrel rövidebbre szedte a jobb szemöldökömet. S talán egyenesen megőrült, mikor megpillantotta a csuklómra tetovált végtelenszimbólumot. Hiszen mindezek nem olyan dolgok, amiket egy jól megválasztott fodrász frufru mögé rejthetne. Mint - szerinte - túlméretezett homlokomat…
- Nem kell értem jönnötök. Hazamegyek vonattal- tiltakoztam a kelleténél talán kicsit hevesebben. Jobban belegondolva viszont nem találták még fel azt a mértékegységet, amit megütve bármit is túlzásba vihetnék anyával kapcsolatban.
A készülék hangos pittyegéssel jelezte, hogy áramra éhezik. Elsötétült képernyője még mindig mama képét villogtatta. Tehát vonalban volt. Legnagyobb pechemre.
- ­Ha nem haragszol meg, most megyek. Szeretném kiélvezni az utolsó balatoni éjszakát.
Gondolkodás nélkül hajítottam a homokba a telefont. Cseppet sem érdekelt, hogy mit gondol rólam. Egyszerűen belefáradtam az örökös ellenállásba. Nyugalomra volt szükségem. Legalább egy estére.
Egy ismerős árny jelent meg előttem. Akár az éjféli kísértet. Persze annál kellemesebb látványt nyújtott.
- Hűha, ha nem vigyázok, a végén még egy telefon töri el a lábujjaimat- búgta nevető hangon.
Dobhártyám érzelmes rezonancián dübögött. Egy pillanatra még zakatoló szívem robaját is hallani véltem.
- Bocsi. Csak anya- csaptam a homlokomra. Arra, amit az emlegetett mindennél jobban gyűlölt.
- Ne is folytasd- sercegett strandpapucsa alatt a parti homok. Ellágyuló hanggal mellém ült. Nem volt szükségem további magyarázkodásra. S talán módom sem lett volna rá, hisz közelsége szavaimat lopta. – Az anyák már csak ilyenek- tépkedte a smaragdzöld pázsitot, mintha végtelen zavarban lenne.
Zajos mocorgásba kezdtem, akár az ember, aki hangyabolyba fenekelt. Tulajdonképpen úgy is éreztem magam. Bőrömön milliónyi fel-alá futkosó rovart éreztem. Amiket csupán érzelmeim képzeltek oda.
-De az enyém túltesz az összesen- húzódott ajkamra egy félmosoly.
- Cufi- kacagott mézédesen. Tengerszín tekintetét egy pillanatra szemeimbe mélyítette. Zavarodottan sütöttem le őket.
Imádtam, mikor Cufinak hívott. Egy olyasfajta becenév volt ez, amit csakis ő birtokolt. Hiszen jómaga találta ki egy unalmas matekórán. Mikor lufikat számolgattunk. S mivel a keresztvíz alatt tartva Céziumnak neveztek el, magától értetődő lett a dolog. Legalábbis Milán számára. Olyasfajta fiú volt, akiben az értelmet - vagy annak legapróbb szikráját- keresve sem találhatná meg az ember. Épp ez őrjített meg benne. Mert talán pontosan ezt kerestem. Valakit, aki szöges ellentétem.
- Nem tudom, hogy miért van ez így, de egy ideje azt érzem, hogy kerülsz engem – húzódott közelebb. Pontosan annyira, hogy térdével az enyémet érje.
- Mégis miből gondolod ezt? – húztam fel lábamat. Olyan gyorsasággal, mintha szúnyog csípte volna.
- Ebből- válaszolt röviden. De annál lényegre törőbben.
Lazán felemelte bal kezét. Ökölbe szorította, majd óvatosan az enyémre helyezte. Szemeit, amikben a holdvilág tündökölt, ismét nekem szegezte. Úgy éreztem, mentem megsemmisülök. Abban a pillanatban rájöttem, hogy többé nem futhatok előle. Helyesebben az érzéseim elől. Amiket még magamnak is nehezen vallottam meg.
- Tudod- préseltem ki a tüdőmben ragadt levegőt – egyszerűen csak azt nem értem, hogy nem jöttél rá eddig a nyilvánvalóra. Teljesen beléd zúgtam.
Ijedten rebegtettem szempilláimat. Még magam sem hittem el, hogy valóban kimondtam a lelkemet tépő gondolatokat. Villámgyorsan mormoltam el a hiszekegyet, hátha felébredek, s rájövök, hogy mindez egy múló rémálom. 

8 megjegyzés:

  1. Nagyon tetszik a történeted, igazán egyedi, és jól is van megírva. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Blanka!

      Nagyon szépen köszönöm a véleményt, örülök, ha tetszik. Remélem továbbra is követed majd a blogot! :)

      Törlés
  2. Válaszok
    1. Szia!
      Először is köszönöm, hogy szántál rá némi időt, és elolvastad. :) Másodszor pedig látom, hogy jelentkeztél a versenyre. Kérlek, az erre felhívó bejegyzés alatt jelezd, melyik kategóriában szeretnél indulni pontosan. Köszönöm! :) Ja, és hajrá a versenyben! ;)

      Törlés
  3. Hűha... Most olvastam el... és beleszerettem teljesen. <3 Nagyon jó! :D

    VálaszTörlés
  4. Szia! :)) Nagyon tetszik, nagyon szépen, választékosan fogalmazol. Mindenképp továbbolvasom :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, ennek nagyon, de nagyon örülök! :))

      Törlés