Oldalak

Nulladik részlet (folytatás)

Milán rezzenéstelen arccal bámult szemeimbe. Azokkal, amikből egyenesen a Mennyország mosolygott vissza rám. Megszaporázottan pulzáló szívünk egy pillanatig talán azonos ritmusra dobbant.
- Látod, ezért próbáltam eltitkolni a dolgot- pattantam fel mellőle.
A közöny sátrat vert kettőnk közt. Egy láthatatlan kéz a föld felé húzott. Mindennél erőszakosabban. Abban a minutumban legszívesebben engedtem is volna neki…
- Cézi!- szólított meg komolyság mélyítette hangon, ahogyan csakis a legnehezebb percekben tenné,- félre ne érts. – Egyszerűen csak annyi, hogy egy rohadt nagy kupac genetikai hulladék vagyok.
Ébenfekete szempillái fájdalmasan igaz hangon rebegtek. Milán felé fordultam, s addig durcásan összefont karjaim nyomban feloldozást nyertek. Hibátlan vonalú állát bámultam. A legtökéletesebb testrészét, ami számomra egyre hangosabb szavakon kiáltozott egy csókért.
- Tudod, én sem vagyok sokkal jobb- hintettem be mentolos leheletem szellőjével. – Kezdjük csak a nevemmel.
Talán sohasem éreztem magamat bátrabbnak. A nyáréji sötétség önbizalommal teli nővé varázsolt- persze csak a megszokott Horvát Céziumhoz képest.
- Egy biztos, te vagy a periódusos rendszer legcsodálatosabb lakója- nevetett reszketeg hangon.
Szemeibe nézve nyomát sem láttam annak a szikrázó magabiztosságnak, ami egyébként jellemezte. Ez csupán két dolgot jelenthet: felettébb kínosnak tartja rögtönzött ömlengésemet, s nem találja a megfelelő szavakat, hiszen azért megbántani sem szeretne, vagy talán ő is hasonlóan érez?
Nem sokáig hagyott kétségek közt. Egy határozott mozdulattal lerántotta magáról a pólóját, s hagyta, hogy az éjszaka sejtelmes fényei kidolgozott felsőtestén csillogjanak tovább. A Milán illatot árasztó ruhadarab tompán landolt a parti homokban. A szabadság útjára eresztette gazdáját, akár az anyamadár a fészkéből kiröppenő fiókát.
A víz zajára eszméltem. Milán testét immáron a hullámok simogatták. Helyettem. Nélkülem.
- Na, mi az Cufi? Azt hittem, mi jóban rosszban követjük egymást- kiáltott egészen hangosan. Kezeivel finoman lapátolta el az útját álló vízcseppeket.
- Tudod jól, hogy irtózom a víztől. Még egy nyeletlen baltába is több úszótehetség szorult, mint belém- kurjantottam el magamat válaszképp.
Éppen ezt imádtam a Balaton eldugott partjaiban. A fővárossal ellentétben itt a bosszankodó szomszédok helyett csupán az aprócska bogarak válhatnak szavaink cinkosává. Magányos éjszakáimon számtalanszor elterveztem már, hogy egy hátizsákba pakolom az életemet, s meg sem állok a végtelenig. Szörnyen untam Budapestet, minden egyes korlátjával egyetemben.
A fodrozódó hullámok finoman nyaldosták lábfejemet. Ám a hűvös víz sem tudta kellőképpen lehűteni forrongó véremet, és a vágyakat, amiket Milán szított fel bennem.
- Ne kelljen még egyszer mondanom! Gyere már, Cufi!- szelte a vizet szabálytalan ütemben. Lassú rohanással ért el hozzám. Egy arcára tapadt kúszó növényt szedegetett le éppen, de még ez sem tudta megcsorbítani a pillanat varázsát. Hiszen láttam én már ennél gyomorforgatóbb helyzetekben is. Sok „másnapot” élt már meg a mi barátságunk.
- Most meg min nevetsz?- simította hátra az iszapos víz nedvesítette haját. Ébenfekete tincsei rakoncátlankodva feleseltek neki.
- Csak azon, hogy igazad volt. Tényleg szerencsétlen vagy- öltöttem rá nyelvet, szinte már megszokásból.
Talán nőhöz mérten kellett volna viselkednem, de Milánnál jobban senki sem ismer. Még jómagam sem. Tökéletesen tisztában van azzal, hogy én vagyok az egyetlen lány, aki több erős paprikát tesz a lecsóba, mint egy józan ember paradicsomot. Hogy én vagyok a univerzum utolsó nője, aki káromkodva nézi végig a focimeccsét. S ami talán a legmeggyőzőbb érv- már, ha maszkulin nőiességemet bizonygatnánk- képes voltam beleszeretni. Józan ember ilyet sohasem tenne.
- Ezt most szépen levesszük- érintette meg gyengéden a vállamat, s könnyedén kibújtatott kardigánomból. Az az érzésem támadt, hogy nem először tette meg ezt a mozdulatot. – És, ha Mohamed nem megy a hegyhez, hát a hegy megy…- nedvesítette meg ajkait. Azokat, amik egyébként is csábítóan villództak.
- Milán, ne!- kiáltottam kétségbeesésre eszmélve. A fiú erős karjaiba kapott, s meg sem állt velem a tó kibójázott határáig.
Hiába is próbáltam, sehogyan sem tudtam volna ellenállni. A vágy túlságosan elgyengített. Pedig sohasem szerettem volna erőtlennek látszani. Főképp nem mellette.
- Mondd, te teljesen megőrültél?- kalimpáltam eszeveszett módon, csak, hogy fenn maradhassak a víz felszínén.
Jól lehet, ő teljes biztonságban érezte magát a nyakig érő vízben, csak, hogy a sors engem jóval alacsonyabb termettel áldott meg.
-  Milán, én nem tudok úszni- dideregtek ajkaim a hűvösben. Lilára festett szám kérlelő szavakban tátogott tovább. – Hallod, vigyél már ki.
- Csak nem fázol, Cufi?- vont magához fölényeskedve. Kaján vigyorral emelt meg egy pillanatra. Csak, hogy teljesen kizökkenthessen addigi műveletemből. A kétségbeesett kalimpálásból.
Kissé feldühödve kapaszkodtam meg nyakában, s már épp egy szidalmazó szócsokrot intéztem volna hozzá, ám legcsodásabb mosolyával ajándékozott meg.
-Remélem, élvezed a dolgot, Juhász!- loptam magam ajkaihoz, ám nem engedtem utat a feltörekvő vágynak.
- Ha arra gondolsz, hogy szeretek lépéselőnyben lenni, akkor igen- viszonozta közeledésemet, mire arcunkat csupán néhány másodpercnyi táv választotta el. Olyasfajta, ami minden eddiginél egyszerűbbnek tűnt.
- Ne már, vigyél ki!- rikácsoltam tovább, mire ő a víz cinkos tükre alatt csípőmhöz nyúlt. Bal karját körbefonta rajta, s amint combja az enyémet érte, többé már nem tudtam megálljt parancsolni izzó véremnek.
Megragadtam arcát, és egy csókban egyesítettem ajkainkat. Abban, amire már évek óta vágyakoztam. S a beteljesedés még égetőbb hiányt hagyott bennem. Többre vágytam, sokkal többre. Rá. Juhász Milánra.
Nyelve katonaként törte át összezárt fogaim védelmét. Simogató csatába kezdtük. Olyasfajtába, amit azelőtt elképzelni sem tudtam. Bár több fiú is megtette ezt Milán előtt, egyikőjük sem csiholt bennem ilyesfajta forróságot. Talán mert miközben őket öleltem, a szívem mindig is ehhez a sráchoz húzott.
Észrevétlen gyorsasággal jutottunk ki a partra, miközben én derekára fonódva őt csókoltam. Lágyan eresztett el, mire lábaim az ésszerűtlen érzések talaján landoltak. Az aranysárga homokban.
Kezeim selyemként kúsztak végig hátán, s meg sem állítottam őket izmosra futott fenekéig. Hasonlóképp cselekedett, csak, hogy az ő ujjai bikinim csatjánál állapodtak meg. Megrettenve rezzentem össze. Bár rengetegszer ábrándoztam róla, hogy egyszer végre megtörténik a dolog, mégis megrémített a gyorsaság.
- Cufi- vált le ajkaimról. Komoly elhatározottsággal mélyítette belém szemeit. – Ha nem szeretnéd, nem fog megtörténni. Tudom, hogy még…
- Még szűz vagyok? De már nem sokáig- simítottam végig mellkasát kacéran. – Mindig is veled akartam, máskülönben már rég túlestem volna rajta.
- A több ezer indok egyike, amiért imádlak- súgta a fülembe, s finoman a homokban huppantunk. Felém hajolt, mire szívverésem milliószorosan megszaporázódott. Egy lágy csókot hintett nyakamra. Sosem érzett gyönyör töltött el. Az évek óta várt beteljesülésé.
***
Kéjesen fontam át karomat Milán hátán. A mellettem heverésző fiú szempárját bámultam. Egészen közelről. Hihetetlen, de röpke öt perccel korábban mindennél közelebbinek érezhettem. Hiszen eggyé váltunk.
- Olyan csodálatos vagy- súgta a fülembe, habár semmi oka nem lett volna az elhalkulásra. Rajtunk kívül csupán néhány part menti állat hallhatta a vallomást.
- Hát még te- hintettem ajkára egy árulkodó csókot. – Tudod, megérte várni rád. Ennél gyönyörűbb érzést még sosem éltem át.
Elhomályosult tekintettel ragadta meg tenyeremet. Puha kezei közé temette. Hirtelen felpattant. Egészen kiábrándult arccal.
- Neked nem volt jó, Milán?- kúsztam mellé.
A fiú megmerevedett tekintettel bámulta a túlpart fényeit. Szemlátomást titkolt valamit, amivel előre tudta, hogy szörnyen megbánt majd.
- Nem erről van szó, Cufi!
- Hát akkor?- jelent meg hangomban a kétely.
- Tudod- fordult felém komoran- talán hamarabb el kellett volna mondanom neked. És nem szabadott volna engedni a vágyaimnak.
- Mégis összejöttél Biankával?- sápadtam le.
- Nem, dehogyis- köhintett egyet, hogy a feltörő kacaj útját állja.
- Akkor jó. Ennél szörnyűbb dolgot úgysem közölhetsz velem- bújtam volna hozzá, ám ő kitért ölelésem elől.
- Attól tartok, hogy mégis.
Milán zavarodottan mászkált fel-alá. Nyakán ezernyi karmolás vérvörös foltja éktelenkedett. Amiket saját magának köszönhetett.
- Mondd csak el, biztosan meg tudjuk beszélni- ragadtam meg tenyerét, hogy ne okozhasson magának több fájdalmat.
- Cufi, én nem akartalak kihasználni- gyülekeztek a szemében könnycseppek.
- Én is akartam- kúszott ajkamra egy gyönyörtől eltelt mosoly.
- De úgy biztosan nem akartad volna, ha közlöm veled, hogy jövő héten elköltözök.
Mielőtt reményteli hangon felszólalhattam volna, hozzátette:
- Amerikába. Megkaptam a zenei ösztöndíjat.
Úgy éreztem, hogy lelkemet farkasként tépik szét a szavai. A világ legnyomorultabb emberének éreztem magam. Fejemet valósággal megszédítették a hirtelen támadt gondolatok. Abban a pillanatban legszívesebben Dunának mentem volna. Persze legfeljebb a Balaton állt volna rendelkezésemre.
- Tehát így- gyülekeztek szemem hívatlan vendégei, a kegyetlen könnycseppek. – Mindig is voltak érdekes dolgaid, ahogyan mindig is tudtam, hogy egy idióta vagy. De nem hittem volna, hogy még engem is képes vagy így helyben hagyni.
- Cufi, nem akartalak megbántani. Én szeretlek téged.
- Ezt még egyszer ne merd a szádra venni. Ahogyan a Cufit sem. Gyűlöllek téged!
Keserves zokogás kocogtatta vállaimat. Cseppnyi hezitálás után a stég felé vettem az irányt. Egy utolsó pillantást mértem a megrökönyödve álló Milánra, s búcsúzóul ennyit mondtam:
- Teljes szívemből gyűlöllek!
Esélyt sem hagytam neki a magyarázkodásra. A világ legmegalázottabb embereként iramodtam neki, ám a nedves stégen váratlanul megcsúsztam. Fejem egy tompa koppanással ért földet, a faemelvény élének szeretőjévé vált. A világ darabokra hullott előttem. Fekete foltok keltek táncra, amik lassacskán minden látófelületet felfaltak. Egyre pocakosabbá váltak.
Egy halk csobbanást hallottam, ám az már nem tudatosult bennem, hogy tehetetlen testemet a Balaton hullámai egyre messzebb sodorják a parttól.  


8 megjegyzés:

  1. Szia!
    Gratulálok! Nagyon tetszik a történet. Kiváncsian várom a folytatást. :)
    Nikol

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Nikol! Nagyon köszönöm, hogy időt szakítottál arra, hogy elolvasd, és, hogy véleményezd! Igazán jól esik az ilyesféle visszajelzés. A következő rész várhatóan szerda-csütörtök táján érkezik, és az igazi izgalmak és történések még csak most jönnek majd. ;) Addig is minden jót, még egyszer köszönöm a kedves szavakat! :)

      Törlés
  2. Szia!
    Huuuu, ez nagyon ott volt...
    Nagyon jol irsz es a tortenet is remek! Csak igy tovabb! ;)
    Olel: Franciska :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Franciska! Hihetetlenül örülök, hogy neked is tetszik az, amit csinálok. Néhány nap múlva érkezik az újabb rész, ami reményeim szerint még az eddigieknél is érdekesebb lesz. Addig is minden jót! :)

      Törlés
  3. Hát ez elképesztően jó.. Siess az új résszel.. <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Nagyon örülök, hogy ennyire megtetszett a történet. ;) Csütörtökön jön, heti két résszel! :)

      Törlés
  4. Uramatyám, ez több mint tökéletes :3

    VálaszTörlés