Oldalak

Harminchetedik részlet - Kimaradt szívdobbanások

Magam sem tudtam hogyan, de Milánék házánál eszméltem. A korhadófélben lévő kerítést két hónap alatt sem sikerült rendbe hozniuk, persze minden pénzüket Cintike kezelése emésztette fel. 
Rengeteg szép emlék kelt életre bennem- a nyári szalonnasütéseké, miután az udvar közepén felvert sátorban aludtunk, és képesek voltunk órákon keresztül a jövőről beszélgetni. Arról, hogy miként képzeli el magát Milán, igazi rocksztárként. Persze tudtuk, hogy belőlem sem lesz orvos, bármennyire is sajnáltam a beteg kisgyermekeket- talán ezért is gyűlöltem minden egyes fehérköpenyest, de már csak azokat is, akik doktori titulust biggyesztettek a nevük elé.
 Cézi, hát te meg mit keresel itt?- sietett elém az addig félmeztelenül fűnyírózgató Milán.
 Igazad volt, Kristóf végig átvert engem. Kihasználta, hogy prozopagnóziás vagyok- borultam a nyakába zokogva.
Nem érdekeltek az addig vaskosan betartott szabályok, ahogyan az sem, hogy a Juhász fiú rútul elárult engem- csak két kézre volt szükségem, aki engem feltétlenül átölel.
 Prozo micsoda?- kérdezett vissza értetlenül. Sejtettem, hogy a magyarosított elnevezést kellett volna használnom, hiszen sosem tanult orvoslástant- és egyébként sem az eszéről ment híre.
 Arcvak vagyok Milán- bámultam bele szemeibe, egy rövidke pillanatra pedig lélegzetem is elakadt. – Azon az éjszakán- utalgattam egyértelműen- mielőtt a vízbe csúsztam, bevertem a fejemet, attól vesztettem el az eszméletemet. Az agyamnak egy olyan része sérült meg, ami miatt soha többé nem leszek képes felismerni az arcokat. Még azokat sem, amiket azelőtt minden nap láttam.
 Én végig azt hittem, hogy önként ugrottál fejest a Balatonba.
 Jézusom, te mégis mit képzelsz rólam? Még miattad sem lennék öngyilkos!- löktem el magamtól egy pillanatra, és arcomra egy vékonyka mosoly ült ki. Viccesnek találtam, még a feltételezést is.
 Egyébként akkor most már minden világos. A képen, amin egy fiú és egy lány ölelkezik, nem én vagyok rajta. Az egyik csoporttársam félrészegen posztolta, azt hitte, a saját profilján barangol- telepedett le a kerítés tövében. A füvet tépkedte, éppen úgy, mint legutóbbi őszinte beszélgetésünk alkalmával.
 Ez teljesen komoly?- bámultam rá kikerekedett szemekkel. – És én ezért szenvedtem hetekig. Ha tudom, hogy senkid sincs, talán sosem futok Kristóf karjaiba- csaptam homlokomra, és a világ legmegszégyenítettebb embereként fojtottam vissza lélegzetemet. Azt reméltem, Isten megkegyelmez nekem, és azon nyomban elveszi az életemet.
 Én csak téged szeretlek, Cufi!- vágta rá gondolkodás nélkül. Akkor és ott elhittem neki- ellenben a balatoni vallomással.
Rettenetesen elbizonytalanított, hogy immáron a teljes igazságot ismertem. Mind Milán, mint Kristóf részéről. Fájt, hogy utóbbi csúnyán átvert, de mégiscsak imponált némiképp, hogy az első igazi szerelmem nem hevert ki engem röpke fél hónap alatt.
 Cintike hogy van?- váltottam témát villámgyorsan. Tudtam, hogy nálam már csak egy nő érdekli őt jobban, a Down-kóros kishúga. – Rég láttam már őt.
 Nagyon hiányzol neki, de ezt leszámítva jól van. Mármint az állapotához képest- tette hozzá fancsali képpel, miközben én megszorítottam tenyerét. És ő hagyta nekem, nem úgy, mint én Kristófnak.
***
Mindig is gyűlöltem- ugyanakkor titkon mégis rajongtam- Milán elvetemült ötleteit. Úgy gondolta, jó kis móka lenne belógni a gimnáziumi tornaterembe, és ott iszogatni egyet- a régi szép idők emlékére.
A teret csupán telefonjaink halovány fénye töltötte meg. Láttam, amint a sötétben még idegenebbé váló arcával engem vizslat. Azt várta, hogy a boros üveg után nyúljak, csak, hogy ő is hasonlóan cselekedhessen, és akkor egy rövidke másodpercig egyesülhessenek ujjaink.
 És arra emlékszel, mikor rányitottunk Székesre a matek szertárban? Éppen triplacsokis tortát falt. Onnantól nem is volt kérdés, hogy átenged-e téged matekból- kortyoltam bele az alkoholba, aminek gőze már jócskán megszédített.
 Ó, de a legjobb mégiscsak Földesi tanár úr volt! Elég volt a szép és okos Cézit egy mélyen dekoltált pólóban elé küldeni, és máris elfelejtette, hogy éppen történelem esszét kellene írnunk.
Milánnal egy ütemre horkantam fel. Kuncogásunk egybefonódott, akárcsak a tekintetünk, amit le sem vettünk a másikról. Furcsa,- de kellemes- érzés volt őt látni. Ismét és olyan közelről. Már egy leheletnyi haragot sem éreztem iránta, inkább csak a vonzódást, ami új lángra lobbant lelkemben. Miután a tudomásomra jutott Kristóf titka, már szemernyi kétségem sem volt afelől, hogy fele annyira sem volt igazi a kettőnk dolga, mint amilyennek én képzelni szerettem volna. Becsapott, és ez alól semmi sem oldozza fel.
 Még mindig szépnek találsz?- kúsztam hozzá egészen közel. Ő viszonozta gesztusomat, így már néhány pillanatnyi távolság sem volt kettőnk közt.
 Mi az, hogy! Cufi- tette hozzá gyönge hangon. Arra várt, hogy ajkaink újraegyesüljenek, de egy láthatatlan erő megálljt parancsolt nekem. Milán helyett a boros üveget csókoltam meg.
A tornatermet vadonatúj csengőhangom töltötte be, az, amit még Kristóf állított be nekem. Azt ígérte, mindig úgy fog szeretni, ahogyan azt a dalban megírták. Mekkorát tévedtem! Mekkorát tévedett!
 Kitti- olvasta le a kijelzőről Milán. Nehézkesen, hiszen nyelvét jó néhány korty alkohol kócolta össze. – Ez az a Kitti, aki elküldött engem a sunyiba?
 Bocsi, de ezt muszáj felvennem- bólintottam kérdésére válaszként. – Szia!- szóltam bele a telefonba bűnbánó hangon. Rettentően bántott, hogy úgy faképnél hagytam a barátnőmet, holott ő semmiről sem tehetett.
– Cézi!- szipogta, és betűit elkeseredett zokogás szaggatta.
 Mi az?- pattantam fel ijedten. Megmagyarázhatatlan rossz érzés telepedett a lelkemre. Rettegtem, a gyomrom pedig görcsbe rándult- az okát persze nem is sejtettem.
 Kris… Kris…- próbálkozott meg a lehetetlennel, de az őt fojtogató sírás nem engedte szóhoz jutni.
 Mi történt?- perdült táncra a világ, körülöttem, de nem velem.
Kitti néhány másodpercnyi szipogással büntetett meg. A világ szétszakadt bennem. Éreztem, hogy valami nagyon nincs rendben, és abból a kevésből, amit kiértettem nyöszörgéséből, Kristófról lehetett szó.
 Az apukája talált rá. Túladagolta magát- rendezte mondandóját egy villámgyorsan elhadart mondatba.
Levegőért kapkodtam, de úgy éreztem, minél több oxigén jut a tüdőmbe, annál hamarabb fulladok meg. Rettentően megszédültem- mintha csak az élet keze csapott volna tarkón. Szívszaggató könnycseppek cikáztak végig arcomon, és már azt sem tudtam, hogyan kell szólásra nyitni ajkamat.
 Ugye nem halt meg? Kitti, mondd, hogy nem!- ordibáltam a hajamat tépkedve. Azelőtt sosem keltem ki magamból, legalábbis olyasfajta intenzitással nem- a falat püföltem, és azt sem érdekelt, hogy már a fakó félhomályban is jól látható vércseppek bugyognak ki öklömből.
 Újra kellett éleszteni. A következő hetvenkét órában dől el minden.
A szőke lány szavai éles késként kaszabolták szét lelkem még megmaradt darabkáit. Abban a pillanatban legszívesebben meghaltam volna- Kristóffal együtt, de inkább helyette. Nem érdemelte meg, hogy- nyilvánvalóan miattam- meghaljon.
 Melyik kórházban van?- kérdeztem vissza különösebb habozás nélkül.
Szinte meg sem vártam a lányka válaszát, erőtlenül a földre rogytam, telefonomat pedig a kemény parkettára ejtettem.
Milán csak bámult, magatehetetlenül. A fejét vakarta, pontosan úgy, mint mikor végtelenül zavarban volt- semmit sem sejtett, a szavakat pedig ellopta tőle a döbbenet.

4 megjegyzés:

  1. Nagyon de nagyon tetszik! ♥ Remélem h nem fog meghalni Kristóf! :'(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy elnyerte a tetszésedet a rész! :) Minden ki fog derülni. ;)

      Törlés
  2. Atya úr isten szent jézus mária megváltó isten jézus krisztusaaaa!!!!! Brrre...... Mi a szent jó isten ???? Wuuut??? Neeeee!! Krisi!!! :((( Milááááán!!! Brrr.... Wáááá.....Ajánlom neked, hogy Kirisi és Cézi túl éljék ezt az egészet!!! Ha, kell vedd fenyegetésnek! :D ;) Tudod, hogy imádlak!
    Plusz hír:
    Tegnap nézegettem, hogy melyik blogomat olvassam el elölről.(Ez a rejtett melyik blogok tartoznak a kedvenceim közé kereső) A Választásom pedig a te blogodra esett.

    U.i.: nem sokára jövök még egy komenttel.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Juj, ez nagyon nagy megtiszteltetés számomra! :D Ja, és nem tudom, hanyadik vagy már, aki megfenyegetett Kristóf és Cézi miatt. :D Kezdek komolyan rettegni! :) :*

      Törlés